Mi jut eszünkbe, ha arra gondolunk, hogy torna? Mire gondolunk, ha hozzátesszük a „gyógy” szót? A praxisközösség gyógytornászai, Mészáros Vivien és Péterné Balog Ildikó, akik az „Alapellátási Prevenciós Többletszolgáltatások Sándorfalva, Szatymaz, Dóc Településeken” című EFOP-1.8.2-17-2017-00046 kódszámú pályázat keretein belül Sándorfalván, Ópusztaszeren, Szatymazon és Dócon rendelnek, egy interjúban beavattak minket a szakma rejtelmeibe.

Mondanátok először pár szót magatokról?

Mészáros Vivien: Persze. Mészáros Vivien vagyok, gyógytornász-fizioterapeuta. Fizioterapeutaként végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. Már gimis koromban tudtam, hogy valamilyen segítő szakmában szeretnék dolgozni. Orvos nem szerettem volna lenni, mert azok a tárgyak, amik ahhoz kellettek, nem álltak közel hozzám. Az, hogy gyógytornász legyek, a gimi utolsó évében fogalmazódott meg bennem.

Péterné Balog Ildikó: Péterné Balog Ildikó vagyok, szatymazi lakos, 2014-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán és azóta házi betegápolásban praktizálok. 2018 szeptemberében csatlakoztam a projekthez.

Miben különbözik a gyógytornász, a mozgásterapeuta, a fizikoterapeuta és a fizioterapeuta?

M.V.: A határok eléggé össze vannak mosódva. A fizikoterápia magában foglalja az elektroterápiát, ultrahangterápiát. A gyógytornász pedig a mozgásszervi panaszokkal foglalkozó szakember. Fontos tudni, hogy a fizioterápia része a fizikoterápia, amikor például elektromos áramot vagy ultrahangot használunk a mozgásszervi panaszok enyhítésére.

P.B.I: Ahogy a kolléganő is mondta, a fizikoterápia az elektromos kezeléseket jelenti, a fizioterápia és gyógytorna az, amit mi csinálunk. A mozgásterápia szintén más. A gyógytornász általában beteg emberekkel foglalkozik. Törés, agyvérzés, neurológiai betegségek azok, amik miatt felkeresik a gyógytornászt. Ezzel szemben a mozgásterápiában egészséges emberekkel foglalkoznak.

Ti melyik részével foglalkoztok?

M.V.: Én fizioterápiát végzek. Háziorvosok utalhatják be hozzám a klienseket. Első alkalommal állapotfelmérést végzek, átbeszéljük, hogy mik a legfőbb panaszaik és hogy a rájuk váró három alkalommal milyen tornaprogramot szeretnék felállítani.

Volt már 7 és 80 éves páciensem is, így azt mondhatom, hogy az életkor nem számít és a panaszok is meglehetősen szerteágazóak. Vannak persze gyakoriak, mint a derék, hát és nyakfájás, de akadnak specifikus esetek is, ám csak elenyésző számban.

P.B.I: A projekten belül van egészségmegőrzés, amikor egészséges emberekkel foglalkozunk, mozgásterápia is folyik, de a főállásom betegápolásban, ahogy a neve is mondja, beteg emberekkel foglalkozom.

Miként néz ki egy rendelés?

M.V.: Hozzám háromszor 45 percre jönnek. Ténylegesen a tornára kevés időt tudunk szánni, mert sok a papírmunka is, ezért elszoktam mondani a pácienseimnek, hogy fontos az otthon, becsülettel elvégzett, úgynevezett házi feladat. Ez az idő nagyjából arra elég, hogy átbeszéljük a problémájukat és egy képet kapjanak róla. Sokszor elmondom, hogy ha tehetik minden nap mozogjanak. Reggel, este, vagy ahogy idejük engedi. Nem várom el, hogy mindenki naponta fél órát erre szánjon, mert be kell látni, hogy ez sokaknak nem fér bele. Napi 5-10 perc is már több, mint a semmi.

P.B.I: Először, mikor megjelenik a beteg, akit a háziorvos irányított hozzám, állapotfelmérést végzek. Onnan a kliens kooperációjától függően zajlik tovább a kezelés. Amennyiben már az első alkalommal ügyes a páciens és jól fel tudtam venni az anamnézist (orvosi szakkifejezés, jelentése kórelőzmény – szerk.), akkor már el is kezdjük a kezelést, ha ez nem így megy, akkor a második és harmadik alkalommal történik konkrétan gyógytorna.

Tapasztalataitok alapján a legtöbben megcsinálják a házi feladatokat vagy inkább elsumákoljak azokat?

M.V.: Mikor visszajön hozzám a második, vagy harmadik alkalommal a páciens, látszik, hogy gyakorolta-e otthon a feladatokat, vagy sem. Ez sokszor saját bevallás alapján is működik, de én is észreveszem, ha nem változott semmi. Az is változás, ha az állapot romlik, mert ha megerőlteti magát valaki, jobban fáj az érintett testrész. Ilyenkor tudom, hogy azon a területen vissza kell venni.

Mindig hangsúlyozom, hogy ha otthon nem végzik a gyakorlatokat, akkor ez háromszor 45 perc ablakon kidobott idő. A foglalkozás ugyan segít abban, hogy tudjuk mi a probléma, de ez nem egyenlő azzal, hogy meg is oldjuk. Mivel eredményt csak hosszútávon lehet elérni, elengedhetetlen az otthoni gyakorlás.

P.B.I: Én azt tapasztaltam, hogy megszokták fogadni a tanácsainkat és megcsinálják a feladatokat. Már az első alkalommal is adok tanácsot, ha helyszínen kezelés nem is folyik, akkor is elmondom, hogy otthon mivel tudnak az adott panaszon csökkenteni. A második alkalomra már mindig úgy jönnek, hogy ők szorgalommal megcsinálták a feladatokat. Jelzik, hogy mi javult, csökkent-e a fájdalom, általában pozitívummal jönnek vissza. A második alkalommal is szoktam még házit adni, a harmadik alkalommal meg azt beszéljük meg, hogy mik a hosszú távú rehabilitációs célok.

Mennyire megerőltető az a torna, amit a kliensekkel végeztettek? Mennyire izzasztjátok meg őket?

M.V.: Ez teljesen változó. Mikor valaki úgy jön el hozzám, hogy igazi panasza nincs, de szeretne többet mozogni, én akkor is elvégzem az állapotfelmérést és utána azokra a területekre koncentrálunk, amiknél mégis lehetséges, ha ritkán is, de fordul elő valamilyen fájdalom. Ilyen esetben inkább erősítő tornát tartott, aminek a végére általában kifulladnak és megizzadnak. Ilyenkor szokták is mondani, hogy ezt holnap majd megérzik.

Más az, ha valaki gyulladásos panasszal érkezik, mondjuk fáj a térde. Ilyenkor nem feltétlenül izzad meg a torna végére, mert inkább nyújtó, lazító, úgymond mobilizáló gyakorlatokat végeztetek. Tehát, egyéntől függő, hogy mennyire komoly fizikai igénybevételről lesz szó a foglalkozások alatt.

P.B.I: Én is azt tudom mondani, hogy ez teljesen változó. Nullától száz éves korig járnak hozzám a kliensek. A gyerekeknek talán még kevés is ez a mozgás. Az óvodások például iszonyatos sok mozgásigénnyel rendelkeznek, de sajnos járnak ide olyanok is, akiknek betegsége van, számukra ez nehezebb. Ezért is adaptáltan mérjük a torna nehézségét.

Csak akkor fordulnak hozzátok, ha már probléma van, vagy megelőző jelleggel is felkeresnek titeket?

M.V.: Azt szoktam mondani, hogy ha nincs semmi probléma, én akkor is sok szeretettel várom őket, mert általában rejtett problémák, amik jelenleg még nem komolyak, de idővel azzá válhatnak, fellelhető az embereknél. Mindenképpen javaslom, ha van rá lehetőség, mint nálunk, hogy térítésmentesen eljöhetnek, akkor azt ki kell használni. A legjobb esetben kiderül, hogy nincs semmi probléma, ám ha van, azon ugye tudunk segíteni.

P.B.I: A házi betegápolásban valóban csak akkor fordulnak hozzám, ha már baj van. Itt a projektmunkában preventív jelleggel is sokan megkeresnek. Főleg az ülő munkát végző emberekre vonatkozik ez. Sok az olyan kérdés, hogy miként tudják megelőzni az ülő munkából adódó problémáikat.

Az óvodásoknál az anyukák kimondottan kérik, hogy legyen még torna. A megelőzés nagyon fontos. A lúdtalp, a hanyag testtartás, a gerincproblémák megelőzése miatt elengedhetetlen a preventív torna. Meglátásom szerint a három alkalom, amit a projekt biztosít, minden korosztály számára kevés.

A kérdés csak Ildikóhoz szól, mert te említettél bizonyos problémákat, mint a lúdtalp, hanyag testtartás. Ezek generációs problémák, vagy mindig jelen voltak, esetleg csak a magyar népességre jellemző, vagy általános jelenség?

P.B.I: Ez sajnos nem csak ránk jellemző. Mindig is jelen volt és jelen is lesz az emberek között az ilyen jellegű egészségügyi probléma.

Hogy pontos képet kapjunk a foglalkozásokról, le tudnátok írni egy konkrét esetet? Természetesen név nélkül.

M.V.: Konkrét esetet inkább nem. Annál jobbat mondok. Sokan, azok közül akik felkeresnek, a következőket mondják: „Mozgok én eleget.” „Fizikai munkát végzek, nem kell nekem torna.”. A torna végén mégis általában megállapítják, hogy itt teljesen más jellegű mozgást végzünk. Olyan izomcsoportokat mozgatunk meg, amiket a munkájuk során nem. A páciensek elégedetten távoznak, saját bevallásuk szerint is más a foglalkozás, mint amire számítanak.

P.B.I: Nekem hirtelen egy vállproblémás eset jutott az eszembe. Irtózatos vállfájdalmakkal keresett fel. Nehéz fizikai munkát végez a munkahelyén. Táppénzre írták ki. Azért jegyeztem meg őt, mert kimondottan hamar javulást értünk el a tornával. Szorgalmasan, otthon is tornázott. Két hétig volt otthon táppénzen és meg is gyógyult.

Emellett fontos megemlítenem viszont azt, hogy a három alkalmat sokan keveslek. Nagyon jó az, hogy a praxisközösség térítésmentesen juttat el ilyen típusú szolgáltatásokat az emberek felé, csak ez a három alkalom a sikerhez kevés. Nagyon ritka az, hogy ilyen kevés alkalommal után ilyen jó hatást érjünk el. Az ideális szám talán tíz alkalom lenne. Ha hetente kétszer folyamatosan 5 hétig tudnának ide járni, akkor tudnánk igazán mindenkinek segítséget nyújtani a gyógyulásban. A mindennapokba be kell építeni a tornát, mert két-három alkalom ehhez nagyon kevés.

A mindennapi torna említése kapcsán. A nemzeti alaptantervebe pár éve bekerült a mindennapos testnevelés. Szakmai meglátásaid alapján mennyire értesz vele egyet?

P.B.I: Abszolút egyetértek vele. Van egy harmadikos, kilenc éves kislányom. Örülök neki, hogy minden nap van testnevelés óra. Főleg azért mert délután 4 óráig ott ülnek a padokban és nagyon nagy szükségük van a mozgásra. Azt is látom, hogy a tesitanárok jól vannak képezve. A helyi testnevelést végző pedagógussal jóban is vagyok. Szoktuk beszélgetni. Ők is már a gerinckímélő testnevelést használják, nem úgy mint régen, az én időben, amikor ezt még nem ismerték.

Hogyan lehet hozzád időpontot foglalni?

M.V.: Először a háziorvost kell felkeresni, majd időpont egyeztetés után tudnak velem találkozni. Ami lényeges, hogy mindenkit szívesen látunk, mert a mozgás az életünk része.

P.B.I: Ugyanezt tudom csak mondani.